Ha nem akarsz bíbelődni az apró hólabdákkal, készíts egy nagyot tortaformában. A krémen egy kicsit változtattam, lisztkrém helyett pudingot főztem és kevés kókuszreszelék is került bele. Egyszerű és finom ! Piskóta: 4 tojás 4 evőkanál cukor 2 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaópor Krém: 3 dl tej 1 tasak vanília ízű pudingpor 3 – 4 evőkanál…
Méteres kalács torta
Az egyik karácsonyi, receptes újságban találtam ezt a tortát és annyira megtetszett, hogy kedvem lett elkészíteni . Nagyon finom és mutatós. A piskótához nem szoktam sütőport használni, mert nekem annyira jól sikerül és feljön, de aki nem biztos benne tegyen hozzá 1 – 1 kávéskanállal. Sárga piskóta: 4 tojás 8 dkg cukor 12 dkg liszt…
Szedres joghurtos sajttorta
Így az ősz derekán egy könnyed nyárt idéző sajttortát készítettem, a szeder is úgy, mint a többi bogyós társai a málna, áfonya, ribizli szinte egész évben kapható, igaz nem olyan zamatosak mint a nyári szezonban. Kekszes alap: 18 dkg zabkeksz 9 dkg olvasztott vaj Szederes rész: 20 dkg szeder + a díszítéshez 6 dkg cukor…
Cékla brownie
Aki szereti a cékla kissé földes ízét, annak ajánlom kipróbálásra ezt a süteményt. A céklát a tésztában egyáltalán nem érezni, inkább szaftossá teszi azt, annál inkább a cukormázban. Brutál finom és mutatós. Tészta: 2 db cékla ( kb 40 dkg ) 3 tojás 8 dkg barnacukor 1 teáskanál vaníliakivonat 10 dkg vaj 15 dkg…
Mákos charlotte torta formában
Piskóta rolád hozzávalói: 3 egész tojás 6 dkg cukor 6 dkg liszt 1,5 evőkanál étolaj késhegynyi sütőpor sárgabaracklekvár roládba + a tetejére Tortalap hozzávalói: 2 egész tojás 4 dkg cukor 4 dkg liszt 1 evőkanál étolaj késhegynyi sütőpor Krém hozzávalói: 2 tojássárgája 2 dkg vaníliás puding 10 dkg porcukor 10 dkg darált mák 10 dkg…
Mákosguba torta-madártejkrémmel
Alap: 12 db vajas kifli *(nekem elég volt 10 db) 1 liter tej 3 tojássárgája 10 dkg vaj 1 csomag vaníliás cukor 10 dkg cukor ( nálam nyírfacukor) 15 dkg darált mák 1 nagyobb citrom reszelt héja 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg 10 dkg mazsola ( opcionális ) Krém: 4 tojássárgája 1 csomag vaníliás pudingpor 2…
Pillekönnyű Japán sajttorta
125 dkg sajtkrém 110 g állati tejszín 1,5 evőkanál kristálycukor 3 db tojássárgája M-es méretű 1 rúd vanília kikapart magja 1 db bio citrom reszelt héja 4 dkg liszt 3 dkg keményítő 3 db tojásfehérje M-es méretű 5 dkg kristálycukor 1 kiskanál citromlé Első lépésként keressünk egy kb 15-16 centis tortaformát. A kapcsos ebben az esetben…
Dobos torta
Tészta hozzávalói: 30 dkg liszt 12 tojás 24 dkg porcukor 1 csomag sütőpor 10 dkg margarin Csokikrém hozzávalói: 7 tojás 25 dkg cukor 30 dkg étcsoki (torta bevonó) 5 dkg kakaópor (cukor nélküli) 50 dkg margarin (szoba hőmérsékletű) + 20 dkg porcukor Tetejére pirított cukor: kb. 18 dkg cukor 1 kiskanál margarin Először is a…
Sütés nélküli almatorta
1 kg alma (reszelt) 2 cs. babapiskóta 2 csomag vanília ízű pudingpor 4,5 dl víz 8 evőkanál kristálycukor 1 kiskanál őrölt fahéj 1 citrom lereszelt héja Tetejére: 3 dl habtejszín tortadara 1. A 26 cm-es, kapcsos tortaformát babapiskótával jó szorosan kirakunk. 2. A lereszelt almát 2 dl vízben puhára pároljuk. 3. A pudingport 2,5 dl vízben csomómentesen elkeverjük…
Négyemeletes mennyország
25 dkg darát keksz (háztartási) 5 dkg margarin (olvasztott) kevés tej + 5 dl 5 evőkanál porcukor 2 csomag vaníliás cukor 4 dl Hulala vagy cukrászhab 25 dkg túró 2 csomag Aranka vaníliás ízű krémpor (főzés nélküli) 250 g gesztenyemassza A darált kekszhez hozzáadjuk az olvasztott margarint, a 2 evőkanál porcukrot és annyi tejet…
Túró Rudi torta
Tészta hozzávaló: 8 dkg liszt 8 dkg cukor 1/2 sütőpor 1 evőkanál kakaó 2 db tojás Krém hozzávalói: fél kg túró 20 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 citrom leve 2 dl Hullala (növényi tejszín) 1 kis pohár tejföl 1 csomag zselatin fix Díszítéshez: fél tábla étcsokoládé 2 Túró Rudi A tojásokat habosra keverjük…
Tiramisu fagylalttorta
2 liter vanília fagylalt 2 dl presszókávé kevés rum és kevés mandulalikőr aroma 20 dkg babapiskóta 1 evőkanál cukormentes kakaópor A vanília fagyit a mélyhűtőből áttesszük a hűtőbe és kb. 1 óra alatt krémesre olvasztjuk. Sütőpapírral kibélelünk egy 24 cm-es tortakarikát (az oldalára a forma magasságával megegyező csíkot vágunk és azzal fedjük be, az aljával…
- « Előző oldal
- 1
- …
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- …
- 67
- Következő oldal »