bármilyen fajta alma tetszés szerinti mennyiségben kilogrammonként 1 citrom 1,5 g nátrium-benzoát Az almákat megmossuk, meghámozzuk, negyedekbe vágjuk, gondosan kicsumázzuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Meglocsoljuk a citrom kicsavart levével és jól összekeverjük. Csak a frissen kipréselt citromlé alkalmas erre a célra, a citromlé nem jó! Rászórjuk a tartósítószert, azzal is összekeverjük, és azonnal kisebb…
Cseresznye vagy meggy sütemények töltésére
cseresznye vagy meggy cukor tartósítószer 1 kg cseresznyéhez 30-40 dkg, ugyanennyi meggyhez kb. 60 dkg cukrot veszünk. A gondosan átválogatott gyümölcsöt megmossuk, lecsurgatjuk és kimagozzuk. A már kimagvalt gyümölcsöt szűrőre tesszük, hogy a leve lecsurogjon. Ezután lábosban állandóan keverve erős tűzön felforraljuk és részletekben hozzáadjuk a cukrot, hogy a forrás ne álljon el. 1-2 percnyi…
Tejfölös, nyújtható réteslap
25 dkg lisztet 1 pohár tejföllel pici sóval összegyúrunk 10 dkg lisztet 10 dkg fölolvasztott zsírral összedolgozunk (olyan rántásszerű lesz) A tésztát kinyújtjuk, a zsíros lisztet rákenjük és föltekerjük az egészet, mint egy bejglit. 6 részbe vágva hűtőben 1-2 órát pihentetjük, utána egyenként kinyújtjuk, kicsit megzsírozzuk, megtöltjük bármivel, ami rétesbe való, feltekerjük. Közepes lángon,…
Rétestészta
50 dkg rétesliszt 1 tojássárgája 1 evőkanál ecet 3 dkg zsír vaj só A megszitált lisztet gyúródeszkán halmozzuk fel. Középen egy kis fészket alakítunk ki, sós vizet langyosítunk, ebbe egy kevés zsírt teszünk, hogy a tésztát összegyúrva középkeménységű, inkább valamivel lágyabb rétestésztát kapjunk belőle. Ezt a tésztát nagyon jól kidolgozzuk, mindaddig, amíg ujjainktól és a…
Mézes-mákos töltelék
Mézes diótöltelék
20 dkg darált dió 3 dkg zsemlemorzsa (vagy 6 dkg reszelt mézeskalács) 10 dkg cukor 6 dkg méz 2 dkg vagdalt cukrozott narancshéj 2 dkg mazsola 1 dkg vaníliás cukor vagy 1 dkg fahéj. 1/2 citrom reszelt héja 1/2 dl tej Az egészet lábasban összekeverjük – tetszés szerint hígíthatjuk vízzel -, majd egy napig pihentetjük….
Főzött mézes máz
2 tojásfehérje 1/4 teáskanál só 1 teáskanál víz vagy gyümölcslé 1 dl méz 1/2 teáskanál vanília Egy vízfürdős forralóedényben keverjük össze a tojások fehérjét, a sót és a vizet vagy gyümölcslevet. (Ha ilyen edényünk nincs, közönséges lábost vagy fazekat is használhatunk, ám a főzést vízfürdőben – egy nagyobb fazék vízbe állítva – végezzük). Verjük jó…
Cukormáz készítése mézeskalácshoz
Sajtkrém
Pozsonyi tészta alaprecept
25 dkg liszt 10 dkg vaj 1 egész tojás 1 dkg porcukor 1 dkg élesztő 1 dl tej 1 teáskanál só Az élesztőt kevés tejben szétmorzsolom és simára keverem, majd az összes hozzávalót gyorsan összegyúrom és sima tésztává dolgozom. Lisztezett deszkára teszem, 20 percig pihentetem, majd tetszés szerinti töltelékkel megtöltve sütöm meg. Kép forrása: Origo
Bejgli máktöltelék
Bejgli diótöltelék
- « Előző oldal
- 1
- …
- 8
- 9
- 10