15 dkg pitypang virág 5 dl víz 1 citrom szeletelve 75 dkg cukor A virágokat, a vizet és a szeletekre vágott citromot 10 percig főzzük, majd 24 órán át állni hagyjuk. Leszűrjük. Ehhez adjuk a cukrot, és másfél óráig főzzük, amíg dzsemszerű lesz. Melegen kis üvegekbe töltjük, és lekötjük. Józsáné Veligdán Magdolna receptje.
Őszibarack pezsgővel
1,2 kg érett őszibarack 50 dkg cukor 1 citrom 1 dl pezsgő A héjától megtisztított, kimagozott, őszibarack negyedét apróra vágjuk, a többit összeturmixoljuk és mindkettőt a cukorral együtt fazékba öntjük. Hozzáadjuk a pezsgőt, a citrom vékonyan meghámozott héját és a levét, felfőzzük, és 3 percig forrni hagyjuk. Fonó üvegekbe töltjük, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni….
Narancsdzsem
4 db (kb. 60 dkg) narancs 3 db citrom 1,6 kg cukor A narancsokat és 1 citromot megmosunk, félbevágjuk, a magjukat kiszedjük, és a gyümölcsöket héjastól nagyon vékony karikákra vágjuk. Lehetőleg tál fölött, hogy a leve ne vesszen kárba. A gyümölcsre 2 liter vizet öntünk, és 20 percig forraljuk. Félretesszük, és másnap megint 20 percig…
Narancs marmalád mikrohullámon
2 db narancs (27 dkg) 2 evőkanál citromlé (egy kisebb citrom leve) 20 dkg kristálycukor 4 dl víz 1/4 teáskanál szódabikarbóna A két narancsot igen vékonyan meghámozzuk. A haját összevágjuk milliméteres darabokra. A fehér héját, teljesen le kell tisztítani. Ki kell venni a belső erét és a narancsokat összevágni 2 cm-es darabokra. Beletesszük turmixgépbe, és…
Narancs marmalád
1 liter vékonyra szeletelt narancs héja (kb 6 nagy narancs) 1 liter narancs húsa összevágva (kb 6 nagy narancs) 2,5 dl citrom vékonyra vágva (kb. 2 közepes) 1,5 liter víz cukor (lásd alább) Öntsd a vizet a gyümölcsökre, főzd 5 percig. Fedd le és tedd hűvösre 12-18 órát. Főzd fel erős tűzön amíg a héj…
Mézes rózsakocsonya
15 dkg egyforma színű rózsaszirom 4 db citrom 8 dkg zselatin 70 dkg virágméz Az egyforma színű rózsaszirmokat bő folyó vízben többször is átmossuk és lecsepegtetjük. Egy agyagedényben – nem fémeszközzel – szétnyomkodjuk, majd hozzáadva kb. 4 dl vizet, vízgőzön, állandó keverés mellett szétfőzzük. A saját levéből egy másik edénybe szűrünk egy keveset, ebben felfőzzük…
Mandarinlekvár
1 kg mandarin 50 dkg aromás alma 3 citrom 3 evőkanál rum 50 dkg kristálycukor A mandarinokat forró vízben megmossuk, letörölgetjük. Két mandarin lehámozott héját félretesszük, a többit eltávolítjuk. A gyümölcsöt felkarikázzuk, magját kiszedjük. A félretett héjat nagyon apróra összevágjuk, többször váltott vízben megmossuk, lecsöpögtetjük, majd a megmosott, kicsumázott és gerezdekre vágott almával valamint a…
Különleges almabefőtt
1 kg alma 50 dkg cukor 2 citrom 5 dkg mazsola 1 teáskanál ánizsmag A meghámozott almát cikkekre vágjuk, és néhány percre fonó, citromos vízbe rakjuk. A cukrot 5 dl vízben melybe beletesszük a citromok levét, egynek a héját, a mazsolát és az ánizsmagot – feloldjuk. Az almát ebben a szirupban addig főzzük, amíg egy…
Fehér lekvár
6 citrom 1 kg kristálycukor 1 liter víz 20-20 dkg mandulaforgács és hámozott dióbél 5 dkg kókuszreszelék A citromok levét kinyomkodjuk, és átszűrjük. A cukrot és a vizet mély lábasba öntjük, összekeverjük, és lassan felforraljuk. Addig főzzük, míg sűrű, de nem túl színes szirupot kapunk, vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg! Ekkor a tüzet mérsékeljük, belekeverjük…
Eper-füge lekvár
42 dkg friss füge 30 dkg eper 1 grapefruit kifacsart leve 2 citrom kifacsart leve 65 dkg befőző cukor 2 citrom csíkokra vágott héja A fügét meghámozzuk, és négybe vágjuk. Az epret megmossuk, lecsepegtetjük és megtisztítjuk. A nagyobbakat nyolcba, a kisebbeket négybe vágjuk. A darabokra vágott gyümölcsöt a grapefruit-, és citromlével elkeverve fazékba tesszük, és…
Citromdzsem
citrom víz cukor Közepes nagyságú citromok héját vékonyan lehántjuk, a fehér bundát lefejtjük, eldobjuk, a citromok húsát felszeleteljük. A héjat és a citrombelsőt annyiszor negyed liter vízzel öntjük le, ahány citromunk volt, és egy napig állni hagyjuk. Másnap a felére befőzzük, majd citromonként 20 dkg cukrot hozzáadva, kevergetve, takaréklángon 30 percig forraljuk. A tűzről lehúzva…
Narancspálinka
25 dkg cukor 2-2 db citrom és narancs víz 2 liter pálinka Negyed kiló cukorral dörzsöljünk le két citromnak és két narancsnak a héját, azután tegyük a cukrot a lábasba és öntsünk a cukorra csak épen annyi vizet, a mennyit felvesz. A narancs és citrom levét csavarjuk bele a cukros vízbe, tegyük aztán láng-tűzre forrni….
- « Előző oldal
- 1
- …
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- …
- 98
- Következő oldal »