- szilva
- esetleg cukor
- szalicil a két celofánréteg közé
A szilvát megmosom, kimagozom. Vastagtalpú (Zepter) fazekat háromnegyedig töltöm a kimagozott szilvával, fedővel letakarom, és lassú tűznél melegítem, de nem keverem meg. Amikor felforr és levet enged, a fedőt leveszem róla, és addig főzöm (lassan, mint a húslevest) keverés nélkül, míg kb. felére összefő. Ez úgy 4-5 órahossza. Ekkor teszek hozzá cukrot, ha nem elég édes. Ettől kezdve keverem a következő forrásig. Tartósítót nem adok hozzá. Forrón üvegekbe merem. Egyrétegű celofánnal legumizom, majd a celofán tetejére késhegynyi szalicilt teszek, ellapítom, hogy az egész celofánt befedje, és egy újabb celofán. Száraz dunsztba teszem, amíg kihűl. Felhasználáskor ügyelni kell, hogy úgy vegyem le a celofánt, hogy közötte maradjon a szalicil. Ez olyan lesz, mint régen az üstben főtt lekvár, de előnye, hogy nem kell keverni.
Anyukámnak az volt a módszere, hogy amikor üvegbe tette nem kötötte le azonnal, hanem kb 5 percre meleg sütőbe tette az üvegeket, bebőrösödött a lekvár teteje, és nem romlott meg tartósító nélkül sem. A celofánnal lekötött lekvár a tárolás folyamán is veszít nedvességéből, tehát sűrűsödik.
Lényeg, hogy egyszer sem szabad megkeverni, csak akkor, amikor a végén a cukrot hozzáadjuk.
Szabó Gáborné receptje.
Kép forrása: Femina
